+36 (70) 941 2570

Ajánlatkérés
Polgári otthon
Ajánlatkérés

Több, mint egy évvel ezelőtt kaptam egy megbízást egy külföldön élő magyar úriembertől, hogy segítsek neki keresni a belvárosban egy polgári lakást, mert családjával egyre többet látogatnak haza, szeretnének egy kis bázist, amit második otthonuknak tekinthetnek!

A sikeres vásárlás után ránk bízta a teljes felújítást és lakberendezést is! Csodálatos, kihívásokkal teli munkának ígérkezett.

A kivitelezés hosszú időt vett igénybe, mert a teljes lakást „kifordítottuk önmagából”. A konyha helyére egy tágas fürdőszoba került, míg a fürdőszoba és WC helyiség, valamint az előszoba összenyitásával egy tágas konyha/étkezőt kaptunk.  A szélső szobából lebontottuk a galériát, és felújítás után a konyha melletti szobába építettük vissza. Ez lett a nappali.

Ezzel az átalakítással egy funkcionálisan jobb elrendezést kaptunk, hiszen a közösségi helyiségek (konyha-étkező-nappali) középen, míg a hálószoba és fürdőszoba két oldalt helyezkedik el.

A koncepció az volt, hogy egy értékálló, minőségi otthont alakítsunk ki, ahol nem feltétlenül a berendezés a súlyozott, hanem inkább a műszaki megoldások, és az alapos felújítás.

Így aztán a falakat teljesen újra glettelték, sok helyen gipszkartonnal fedtük, a nyílászárókat teljesen felújítottuk, új bejárati ajtót építettünk be. A parkettát tükörfényesre csiszoltattuk/lakkoztattuk. A hidegburkolatokat, szanitereket a felső kategóriából választottuk. Kicseréltük az elektromos vezetékeket, szabályozható elektromos fali,- és padlófűtést alakítottunk ki. Mindenhol környezettakarékos világítást alkalmaztunk.

A egyszerű, de elegáns berendezéssel igyekeztük megtartani az a polgári miliőt, amit a gyönyörűen felújított társasház, és most már maga a lakás is képvisel a Ráday utcában.

A lakás különböző pontjain itt is (mint egy korábbi munkámban) megjelenik BUDAPEST, a tulajdonos kifejezett kérése alapján. Ezekkel a képekkel szeretett volta kedveskedni ausztrál feleségének, aki első alkalommal beleszeretett a fővárosba, és arra vágyott, hogy akkor is láthassa a lánchidat, amikor éppen nincs ott!

A lakás ilyen volt:

[galeria id=40]

És ilyen lett:-)

[galeria id=41]

 

 


Parse error: syntax error, unexpected '=>' (T_DOUBLE_ARROW), expecting ')' in /var/www/pascal/data/www/pascalhomedesign.hu/stat/var/last.php on line 44